MotoGP Hírek - Öten nyolc ponton belül – vb-állás Austin után

Készült: 2018.április.23 17:36 Készítette: Lipták Melinda Írta: Balogh Tamás Kategória: Moto3 hírek, Moto2 hírek, Motoros Hírek, Motogp hírek Forrás P1race

MotoGP Hírek - Öten nyolc ponton belül – vb-állás Austin után
Lehet, hogy az Amerikai Nagydíj futama nem szolgált kiemelkedő izgalmakkal, az összetett pontverseny viszont minden eddiginél kiélezettebb három forduló után – és ez igazából mindhárom géposztályról elmondható.
Ahogy Argentína után, úgy most is elmondható, hogy mindegyik kategóriában új világbajnoki éllovast köszönthetünk – vagyis egész pontosan régi-újat, ugyanis mindenhol az a motoros lett a listavezető, aki a katari nyitány után vezetett. A MotoGP-ben tehát ismét Andrea Dovizioso az első, előnye azonban mindössze egyetlen pont Marc Marquezzel szemben.

A Yamaha nehézkes idénykezdete ellenére Maverick Vinales már a harmadik ötpontos hátránnyal, míg a bukó és ezzel a vb-éllovasi pozíciót elveszítő Cal Crutchlow, valamint Johann Zarco egyaránt nyolc-nyolc egységnyi lemaradásból követi a ducatist. Rajtuk kívül Andrea Iannone, Valentino Rossi, sőt még Jack Miller is futamgyőzelemnyi távolságon belül van három fordulót követően.

A Moto2-ben a második sikerét jegyző Francesco Bagnaia tört újfent az élre, de az ő fórját sem lehet megnyugtatónak nevezni: mindössze tíz ponttal vezet az Austinban magát elgumizó Mattia Pasinivel, valamint a szintén komoly esélyesnek tartott Alex Marquezzel szemben. Miguel Oliveira 14 pontos hátránnyal a legjobb KTM-es, de még Lorenzo Baldassarri 18 egységnyi lemaradását sem lehet vészesnek nevezni.

A Moto3-ban pedig Jorge Martin vette vissza a vezetést a felesleges kockázatvállalás miatt balul sikerült termasi futamot követően, miután legkomolyabb kihívója, Aron Canet gyengébb teljesítménnyel rukkolt elő Texasban, így hétpontos hátrányba került. A két spanyolt öt olasz követi a sorban, élükön Marco Bezzecchivel, Fabio di Giannantonióval és Enea Bastianinivel.


A MotoGP pontversenyének állása az Amerikai Nagydíj után:
1. Andrea DOVIZIOSO ITA Ducati 46
2. Marc MARQUEZ SPA Honda 45
3. Maverick VIÑALES SPA Yamaha 41
4. Cal CRUTCHLOW GBR Honda 38
5. Johann ZARCO FRA Yamaha 38
6. Andrea IANNONE ITA Suzuki 31
7. Valentino ROSSI ITA Yamaha 29
8. Jack MILLER AUS Ducati 26
9. Tito RABAT SPA Ducati 22
10. Danilo PETRUCCI ITA Ducati 21
11. Dani PEDROSA SPA Honda 18
12. Alex RINS SPA Suzuki 16
13. Hafizh SYAHRIN MAL Yamaha 9
14. Pol ESPARGARO SPA KTM 8
15. Aleix ESPARGARO SPA Aprilia 6
16. Jorge LORENZO SPA Ducati 6
17. Franco MORBIDELLI ITA Honda 6
18. Takaaki NAKAGAMI JPN Honda 5
19. Scott REDDING GBR Aprilia 4
20. Alvaro BAUTISTA SPA Ducati 4
21. Karel ABRAHAM CZE Ducati 1
 
A Moto2 pontversenyének állása az Amerikai Nagydíj után:
1. Francesco BAGNAIA ITA Kalex 57
2. Mattia PASINI ITA Kalex 47
3. Alex MARQUEZ SPA Kalex 47
4. Miguel OLIVEIRA POR KTM 43
5. Lorenzo BALDASSARRI ITA Kalex 39
6. Xavi VIERGE SPA Kalex 28
7. Joan MIR SPA Kalex 27
8. Brad BINDER RSA KTM 20
9. Iker LECUONA SPA KTM 16
10. Dominique AEGERTER SWI KTM 16
11. Marcel SCHROTTER GER Kalex 15
12. Remy GARDNER AUS Tech 3 14
13. Jorge NAVARRO SPA Kalex 14
14. Luca MARINI ITA Kalex 10
15. Isaac VIÑALES SPA Kalex 7
16. Simone CORSI ITA Kalex 6
17. Danny KENT GBR Speed Up 4
18. Hector BARBERA SPA Kalex 3
19. Sam LOWES GBR KTM 3
20. Andrea LOCATELLI ITA Kalex 3
21. Fabio QUARTARARO FRA Speed Up 1
 
A Moto3 pontversenyének állása az Amerikai Nagydíj után:
1. Jorge MARTIN SPA Honda 55
2. Aron CANET SPA Honda 48
3. Marco BEZZECCHI ITA KTM 43
4. Fabio DI GIANNANTONIO ITA Honda 37
5. Enea BASTIANINI ITA Honda 33
6. Lorenzo DALLA PORTA ITA Honda 25
7. Andrea MIGNO ITA KTM 22
8. Gabriel RODRIGO ARG KTM 22
9. Niccolò ANTONELLI ITA Honda 21
10. Jakub KORNFEIL CZE KTM 18
11. Adam NORRODIN MAL Honda 16
12. Ayumu SASAKI JPN Honda 13
13. Alonso LOPEZ SPA Honda 10
14. Philipp OETTL GER KTM 10
15. Kaito TOBA JPN Honda 9
16. Tatsuki SUZUKI JPN Honda 7
17. Livio LOI BEL KTM 7
18. Tony ARBOLINO ITA Honda 6
19. Marcos RAMIREZ SPA KTM 5
20. Jaume MASIA SPA KTM 4
21. Kazuki MASAKI JPN KTM 3
22. Darryn BINDER RSA KTM 3
23. John MCPHEE GBR KTM 2
24. Albert ARENAS SPA KTM 1
Készítette: www.KarikuszDesign.hu | Szerverhosting Partnerünk: EZit.hu Minden jog fenntartva : AutoMotorCenter.hu 2010-2018
Írj nekünk | Adatvédelem | Sütik kezelése