• Autós Hírek
  • Forma-1 Hírek - Vettel nyerte a Magyar Nagydíjat Räikkönen és Bottas előtt

Forma-1 Hírek - Vettel nyerte a Magyar Nagydíjat Räikkönen és Bottas előtt

Készült: 2017.július.31 06:40 Készítette: Lipták Melinda Írta: Hujber Dávid Kategória: Forma1 Hírek, Autós Hírek Forrás Motorsport.com

Forma-1 Hírek - Vettel nyerte a Magyar Nagydíjat Räikkönen és Bottas előtt
Sebastian Vettel nyerte meg a 2017-es Magyar Nagydíjat, amit nagyban köszönhet a csapatsorrendnek és Kimi Räikkönennek. Lewis Hamilton az utolsó méterek előtt engedte el Valtteri Bottast.
A verseny a korábbi napokhoz hasonlóan teljesen száraz és meleg körülmények között került megrendezésre, így az eső most semmilyen faktort nem játszott szerepet a Hungaroringen, ellenben a forrósággal, ami az aszfaltot illeti, mely közvetlen a start előtt 55°C-os volt.

A rajtot a Ferrari, a Mercedes és a Red Bull is jól kapta el. Vettel kissé elfékezte magát az első kanyarban, de Räikkönen jól látható módon nagyon vigyázott a társára és nem ment el mellette. A biztonsági autónak már az első körben be kellett hajtania a pályára, hiszen Ricciardo az autó sérülése miatt megállt a pálya szélén és ezzel együtt sok folyadék is kifolyt az autóból.

Daniel gépének hűtőrendszere is tönkrement, így az ő versenye nagyon hamar véget ért. A visszajátszásokból kiderült, hogy a két Red Bull ért össze egymással. Miután Ricciardo kicsúszott, még Palmer Renault versenygépét is megérintette, de a brit versenyben maradt. A Red Bull balesetéért elsősorban Verstappen hibáztatható, aki elfékezte magát és egyszerűen belecsúszott a csapattársába.

A biztonsági autós fázis ideje alatt így nézett ki a TOP-10: Vettel, Räikkönen, Bottas, Verstappen, Hamilton, Sainz, Alonso, Pérez, Vandoorne, Ocon.

A másik incidens Grosjean és Hülkenberg nevéhez fűződött. A Haas F1 Team francia versenyzője egyszerűen lehülyézte a társát, aki az első kanyarban oldalról vágódott neki a Renault-val. A futamot az 5. körben indították újra! Hamilton azonnal támadni kezdte Verstappent, de a holland keményen védekezett a Mercedes ellen.

Az FIA a 7. körben erősítette meg Verstappen 10 másodperces időbüntetését, ami igencsak belenyúlt a Red Bull versenyébe. A dobogós álmok is elszálltak ezzel. A következő említésre méltó esemény a 22. körben volt, amikor Grosjean a kiállást követően leállt a pálya szélén a rosszul rögzített bal hátsó abroncs miatt. Ez egy igen amatőr hiba volt az amerikai csapattól, mely amúgy is egy nagyon gyenge hétvégén volt.

Vettel a 25. kör környékén a csapatnak jelentette a rádión keresztül, hogy a kormánya elkezdett balra húzni, mely egyértelműen problémát jelentett számára. Az élmezőnyből elsőként Bottas állt ki elsőként a bokszba a 31. körben. A cseréje 3.5 másodpercig tartott, majd folytathatta az útját a friss lágy gumikon. A kiállásánál a bal első abroncs cseréjével voltak gondjai a németeknek.

Hamilton egy körrel később abszolválta ugyanezt a kiállást, ami 1 másodperccel volt gyorsabb. A 33. körben Vettel ment be a bokszba a sárga oldalfalú tappancsokért. A cseréje kerek 3 másodpercig tartott. Räikkönen a 34. körben cserélt, és a kiállás után nagyon közel került a csapattársához. A 40. körben a két Mercedes igencsak megérkezett a két Ferrari nyakára, miután Vettel küszködött a kormányproblémával és ezzel Räikkönent lassította.

A verseny elején elment a rádiókommunikáció Hamilton és Mercedes között, ami csak a 44. kör környékén jött vissza. Ennek a csapat és a világbajnok pilóta is nagyon megörült. A felek rögtön kommunikálni is kezdtek egymással. Lewis azonnal közölte, hogy megvan a tempója a győzelemhez és kérdezte, mikor támadhatja az előtte autózó csapattársát.

A 46. körben Bottas az első kanyarban egyszerűen félreállt és elengedte a Hamiltont... Nem sokkal később a Mercedes közölte a versenyzőivel, hogy ha Lewis nem jár sikerrel a Ferrarik ellen, akkor visszaadja a pozíciót. Ekkor Räikkönen már igencsak küszködni kezdett a gumikkal, amiért végig közel autózott Vettel-hez, de nem előzhette meg őt.

Di Resta a 63. körben állt ki egy technikai gond miatt, így a skót nem tudta befejezni a futamot. Az utolsó helyről adta fel a Williams beugrója.

Noha Vettel a verseny nagyobb részében egyértelműen küszködött a kormányproblémákkal, és így nem tudta a saját tempóját autózni, végül megnyerte a futamot a Hungaroringen, nagyon fontos pontokat szerezvén a bajnokságban, aminek továbbra is ő az éllovasa. Másodikként Räikkönen ért célba.

A finn „Jégember” könnyedén megnyerhette volna a versenyt, de a Ferrari csapatutasítása ezt nem tette lehetővé, hiszen Vettel sokkal jobban áll a bajnokságban. Kimi sokat panaszkodott, hiszen az abroncsai idő előtt elkoptak azzal, hogy nagyon sokat autózott Sebastian mögött. Negyedikként Hamiltont intették le.

A Mercedes úgy fogalmazott a rádióban, hogy ha a brit nem tudja megelőzni legalább az egyik Ferrarit, akkor vissza kell adnia a pozícióját Bottasnak. A finn nagyon lemaradt, és közben Verstappen igencsak megérkezett mögé, a 10 másodperces időbüntetése ellenére is. Ha nincs az a bizonyos büntetése a hollandnak, akkor egyértelműen esélyes lehetett volna a dobogóra.

Lewis az utolsó métereken elengedte Valtterit, aki így dobogós lett, míg a háromszoros győztes negyedik. Közvetlen a top-istállók mögött Alonso fejezte be a futamot a McLaren-Hondával, de a belga csapattársa is pontszerző lett, először a szezon során. A TOP-10-ben végzett még Sainz, Pérez és Ocon, így a Force India ismét csak mindkét autójával pontot szerzett.

Belépés

Készítette: www.KarikuszDesign.hu | Szerverhosting Partnerünk: EZit.hu Minden jog fentartva : AutoMotorCenter.hu 2010-2016